A középszerű tanár magyaráz. A jó tanár indokol. A kiváló tanár demonstrál. A nagyszerű tanár inspirál – írja William Arthur Ward.
Rovatunk eheti főszereplőjében korán tudatosult, hogy milyen pályán képzeli el a jövőjét, s elképzelése az évek során is stabilan haladt az elkezdett úton. Meggyőződése, hogy munkáját a tőle telhető legmagasabb fokon kell teljesítenie, emellett családanyaként és kutatóként is helyt tud állni.
– Bemutatkoznál az olvasóknak?
– Szemák-Neubauer Mária vagyok, Munkácson születtem, ahol jelenleg is a családommal élek. Ugyanitt, a Munkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskolában érettségiztem.
– Miért döntöttél a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola mellett?
– A történelem iránti rajongásom már gyermekkoromban kialakult, úgyhogy azt mindig is tudtam, mivel szeretnék foglalkozni, a kérdés inkább az volt, hogy hol tanuljak tovább. A főiskoláról akkoriban még nem sokat lehetett hallani, úgyhogy magyarországi egyetemekben gondolkodtam.
1999-ben a Nemzetközi Előkészítő Intézet (NEI) történelem szakára jelentkeztem, de ezzel párhuzamosan leadtam jelentkezésemet a főiskolára is. Mindkét helyen sikeres vizsgát tettem, de a NEI-t anyagi okok miatt végül vissza kellett mondanom. Így maradtam történelem–földrajz szakon az akkor még Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán.
– Hogyan teltek a diákévek?
– A főiskolai évekről számos meghatározó emléket őrzök. Mindkét szakomon voltak olyan tanáraim, akiktől nem csak szakmai felkészültséget, hanem hiteles és az önmeghatározás szempontjából fontos útmutatást is kaptam. A mi ötéves periódusunkban, ha nem is névről, de látásból nagyjából mindenki ismert mindenkit. Olyan csoport- és évfolyamtársaim voltak, akik közül többel mind a mai napig nagyon közel állunk egymáshoz.
– Mi történt a főiskola után?
– Már negyedikes hallgatóként állást kaptam a Munkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskolában, ahol kisebb megszakítással mind a mai napig dolgozom. Ezzel párhuzamosan kolléganőmnek, Kopriva Andreának köszönhetően a Munkácsi Szent István Líceumban helyezkedtem el főállásban. Ehhez társult, hogy 2006 és 2009 között a Debreceni Egyetem PhD-hallgatója voltam. Az értekezésem Munkács századfordulós városfejlődésének folyamatait dolgozza fel a kiegyezéskori politika, demográfiai folyamatok, a várostervezés és városépítés szempontjából.
– Hogyan telnek a mindennapjaid? Hobbi, kikapcsolódás?
– A két munkahely önmagában is nagy kihívás, főleg, ha az ember maximális erőbedobással végzi a munkáját több tantárgy frontján, úgyhogy sok idő „hobbizni” nem igazán akad. A munka és család közötti egyensúly a férjem támogatásának köszönhetően alakul ki nálunk. Ami a mi családi helyzetünket talán másokénál különlegessebbé teszi, az az, hogy Zsófia lányunknál három éve autisztikus spektrumzavart diagnosztizáltak. Az a tény, hogy az ember különleges igényű gyereket nevel, mindenképpen módosítja az ember életszemléletét társas kapcsolatai és munkája viszonyában.
– Nyilvánvalóan a család áll az első helyen számodra. Vannak-e konkrét célok, amiket mindenképp megvalósítanál?
– A fiam és a lányom boldogulása, ami egyszerre napirendi és távlati célkitűzés így egyben. Továbbra is szeretnék megfelelni tanítványaim, valamint saját magam elvárásainak. Mindenképpen szeretném befejezni a doktori értekezésem harmadik fejezetét és elindítani a fokozatszerzési eljárást. A városfejlődés témakörében továbbra is foglalkoztat egy olyan tanulmányfüzér megírása, amely rekonstruálná a kárpátaljai városok demográfiai, gazdasági és kulturális folyamatait a XIX-XX. század fordulóján.
– Mit köszönhetsz a főiskolának?
– Értékes barátokat, lehetőséget a doktori képzéshez. Számomra rendkívül sokat jelentett az, hogy magyarul tanulhattam, és hogy tudásalapú diplomát szerezhettem.
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma