„Minél többet tudunk meg mindarról, ami a nagyvilágban történt és történik, annál érthetőbbé válik számunkra mindaz, ami a közelünkben játszódik le.” Történelmünk kutatása, az ok-okozati tényezők felismerése hozzásegít minket saját magunk és környezetünk megismeréséhez is.
A kutatásra, s a nagy felismerésekre tette fel eddigi életét jelenlegi interjúalanyunk, Suslik Ádám, aki elsősorban a tudományos pályán képzeli el a jövőjét, de a tanári szakmában is otthon érzi magát.
– Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak!
– Suslik Ádám vagyok, 1986-ban születtem Beregszászban. Általános iskolai tanulmányaim után a lehető legjobb döntést hozva a Nagyberegi Református Líceumba jelentkeztem, ahol 2004-ben érettségiztem. Ikertestvéremmel gyakran versenyeztünk a tanulásban, amiből legtöbbször én kerültem ki győztesként. Főleg a számomra érdekes és fontos tantárgyakból készültem fel leginkább, történelemből például mindig a maximumra törekedtem. A líceumi évek meghatározóak voltak életem további szakaszában, hisz az ott szerzett tudással könnyebb volt boldogulni, legalábbis a kezdeti időszakban.
– Miért döntöttél a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola mellett? Milyen szakra jelentkeztél?
– Az érettségi évében kezdtem mérlegelni a továbbtanulási lehetőségeket. Végül úgy döntöttem, hogy a beregszászi főiskolára és Magyarország valamelyik felsőoktatási intézményébe is jelentkezem. A főiskola történelem–földrajz szakára, Magyarországon pedig szociológia szakirányra nyertem felvételt, végül családi okok miatt választottam az előbbit. Soha nem bántam meg a döntésemet, a legszebb diákéveimet töltöttem a beregszászi intézmény falai között.
– Hogyan telt ez az időszak?
– Lekötött a tanulás, főleg a történelem órákra készültem sokat, de nem maradtam ki egyetlen közösségi eseményből sem. Már a főiskolai éveim alatt levéltári kutatásokat végeztem a Beregszászi Területi Állami Levéltárban, és tanárommal, Braun Lászlóval konzultálva jutottam arra az elhatározásra, hogy az I. világháborúval fogok foglalkozni. Ezúton is köszönöm neki, hogy elindított a pályámon, ő volt az egyik első mentorom, aki meglátta bennem a lehetőséget.
– Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál az olvasókkal?
– Természetesen, kettő is. Az egyik az első vizsgaidőszakhoz kötődik, amikor is egyik jó barátom ukrán történelemből magabiztosan ment be vizsgázni, de igencsak felhúzta Braun tanár urat, aki nem volt elnéző az utána következő diákokkal, s egytől egyig megbukott mindenki, közöttük én is. Ekkor megfogadtuk a barátaimmal, hogy ezentúl mindig ő vizsgázik utolsóként, és ezt be is tartottuk. A másik élmény az első kutatási napomhoz kötődik a levéltárban, amikor is olyan értékes dokumentumokra bukkantam, amiket mindenkivel szerettem volna megosztani, aki szembejött velem az utcán. Máig elevenen él az emlékezetemben, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy ezt az érzést újra és újra átélhetem.
– Mi történt a főiskola után?
– A diploma megszerzését követően mindenképpen szerettem volna doktori képzésre jelentkezni, de 23 éves fejjel nem éreztem elég érettnek és tapasztaltnak magam ahhoz, hogy jelentkezzem. Úgy gondoltam, hogy először bele kell kóstolnom a magyarországi oktatási rendszerbe, fejlődnöm kell, és pótolnom esetleges hiányosságaimat. 2010-ben felvételt nyertem az Eötvös Loránd Tudományegyetem mesterképzésére Új és Jelenkori Magyar Történelem szakon. 2012-ben pedig elkezdhettem doktori tanulmányaimat a Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában, amelynek jelenleg harmadéves hallgatója vagyok. Vezetőtanárom, dr. Balla Tibor alezredes a hadtörténelem szakavatott képviselője, akivel kiváló munkakapcsolatban vagyok.
– Hogyan telnek a mindennapjaid?
– Jelenleg az időm nagy részét a kutatás teszi ki: heti három nap a Hadtörténelmi Levéltárban, két napot pedig a Magyar Nemzeti Levéltárban töltök. A mai Kárpátalja területének I. világháborús hadtörténelmével foglalkozom, különös tekintettel a volt császári, királyi és honvédségi ezredek történetét kutatom. Igyekszem maximálisan kihasználni a doktori képzés nyújtotta lehetőségeket, ebben az évben egy kutatócsoportban is dolgozom. Az első világháború kitörésének századik évfordulója volt 2014-ben, ennek apropóján egyre több felkérést kapok. Rendszeresen tartok szakkollégiumi előadásokat a Márton Áron Szakkollégiumban, természetesen az I. világháborúról. Igyekszem élményszerűen oktatni, korabeli dokumentumokkal, filmekkel és érdekességekkel felkelteni és fenntartani a hallgatók érdeklődését. Emellett heti két alkalommal intenzív német nyelvtanfolyamra járok, a maradék időmben pedig gyakran nézek német nyelvű, főleg történelmi témájú filmeket.
– Mi a hobbid? Hogyan kapcsolódsz ki?
– Kevés idő marad a kikapcsolódásra, az utazásra és a kirándulásra viszont mindig szívesen szakítok időt. Párommal nagyon szeretünk új városokat és országokat felfedezni, hosszú listánk van azokról a helyekről, ahová el szeretnénk jutni. Ami közös ezekben, hogy történelmi vagy művészeti szempontból fontosak és vonzóak számunkra, ahonnan olyan élményekkel térhetünk majd haza, amelyeket a szakmánkban is hasznosíthatunk.
– Mik a terveid a jövőre nézve? Vannak-e konkrét célok előtted, amelyeket mindenképpen el szeretnél még érni?
– Az abszolválást követően két éven belül szeretném befejezni a doktori disszertációmat. Elsődleges célom, hogy megírjam a kutatási területemhez tartozó munkácsi 11. honvéd gyalogezred I. világháborús történetét, valamint elkészítsem a mai kárpátaljai települések veszteségének kimutatásit, hogy a hozzátartozók is megismerhessék őseik hőstetteit. Szeretnék a tudományos pályán maradni, és kutatói állást találni, de emellett szívesen folytatnám a tanítást is. A mai világban fontos, hogy több lábon álljunk egyszerre. Nagy a verseny, számos lehetőség kínálkozik. Éppen ezért egy történésznek tudatosan pozicionálnia kell magát a szakmában.
– Mit köszönhetsz a főiskolának?
– Elsősorban azt, hogy szülővárosomban anyanyelvem, ingyen és egy nagyon családias légkörben tanulhattam. A Rákóczi-főiskolától kaptam azokat a barátokat, pályatársakat, akik a mai napig az életem részei. Fontos szakmai kapcsolatok is kialakultak, egykori főiskolai történésztársaimmal gyakran összeülünk és megvitatjuk egymás kutatási eredményeit. Sajnálom viszont, hogy az idegen nyelvek tanulására (beleértve az ukránt vagy az oroszt) akkoriban még kevesebb hangsúlyt fektettem. Manapság nyelvek ismerete nélkül nem lehet érdemi kutatómunkát végezni, ezért is törekszem a német és az angol nyelvtudásomat a legjobb szintre hozni.
– Hol képzeled el a jövőd? Mit jelent számodra Kárpátalja?
– Egy olyan országban képzelem el a jövőmet, ahol biztosítani tudom családom és magam számára a nyugodt életkörülményeket, ahol van perspektíva, ahol tudok fejlődni és ahol saját érdemeim alapján és erőfeszítésemből tudok boldogulni. Jelenleg sajnos Kárpátalja nem ilyen hely. Ezer szállal kötődöm a szülőföldemhez, ezért soha nem fogom elfelejteni, hogy honnan jöttem. Bárhová is sodor az élet, minden erőmmel azon leszek, hogy akár magánemberként, akár történészként tegyek a kárpátaljai magyarság megmaradásáért.
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma